Hallgasd meg!
Mikor?
Hiányérzet, magány, szakítás
Miért?
A Hair című musical, vagy legalábbis az abból készült film közismert. Az elméletem szerint a változó korral együtt változik az is, hogy melyik a kedvenc számunk belőle. Amíg ifjak vagyunk, buzog bennünk a hippivér, és az ugrálós számokért járunk Kispál-koncertre, addig bizonnyal az I Got Life, a Donna, a címadó dal és az örök Let The Sunshine In kerül legsűrűbben a playlistre, illetve a romantikus-bolondos hajlamú nőneműek egere alá olykor becsusszan a Good Morning Starshine is. Idővel aztán felismerhetővé válnak a fentihez hasonló dalok értékei is. Ezt első hallásra talán egyszerűen aranyosnak bélyegeznénk (amely jelzőtől a legtöbben irtóznak, mert ilyet csak ellenkező nemű mond az emberre, és körülbelül egyenértékű azzal a máskülönben szerfelett ritkán elhangzó mondattal, hogy "sosem fogok lefeküdni veled"), alaposabban odafigyelve és megfelelő hangulatban hallgatva azonban megcsillogtatja a mélyebb erényeit is. Különösen ezt a verziót szeretem (kellett is némi nyomozás, mire ráakadtam a YouTube-on), szerintem az ezt éneklő lánynak van a leginkább hozzáillő hangja. Aki pedig odafigyel a szövegre is, annak egészen biztosan beugrik az első gyermek- vagy tinédzserkori szerelem, a maga tisztaságával és naiv rajongásával, amit a párkapcsolati sportágban eltöltött hosszú évek és a megtett rögös út után már soha többé nem leszünk képesek érezni senki iránt. Kell-e ennél több a bánathoz?
Legutóbbi kommentek