Hallgasd meg!
Mikor?
Csalódás, szakítás, frusztráció
Miért?
Az A-HA mindig is kiválóan meg tudta szólítani a romantikus lelkeket. Morten Harket hangja igazán egyedi, rendkívül tágas a hangterjedelme, a dalok pedig az elvileg immár évtizedek óta divatjamúltnak számító szintetizátorközpontú hangzás ellenére is igényesen szólalnak meg. Igazán mélyrehatóan ugyan nem ismerem a munkásságukat, ezt a számukat viszont szeretem és idevalónak érzem, még ha első hallgatásra nem is tűnik olyan kifejezetten szomorúnak, inkább frusztráltnak. Kissé rokonnak érzem a Simon & Garfunkel duó I Am A Rock című dalával a mondanivalót tekintve (és abban, hogy az A-HA is szereti a szép többszólamú vokálokat) - csalódtam, inkább nem is próbálkozom ilyesmivel újra, semhogy újra át kelljen élnem ezt a fájdalmat. Nagyon jó a refrén műfajból kilógó, már-már metálos gitársikálása, mivel a lassúcska verzék után ki lehet engedni benne a dühöt, megtámogatva a csupa tagadó mondattal. És mindezek mellett ne felejtkezzünk meg a kreatív (bár az átütő sikerű Take On Me ismeretében kissé önlopás-gyanús) videóklipről.
Legutóbbi kommentek